Műemlék templom - Papos község

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Műemlék templom

Nevezetességek
 

Papos, volt római katolikus templom


A régészeti és műemléki kutatás előtti állapot: A téglából épült templom téglányalakú hajójához a nyolcszög három oldalával záródó keskenyebb szentély csatlakozik, melyeket enyhén csúcsíves diadalív választ el. Hajóját és szentélyét fa síkmennyezet fedi. A szentély, valamint a hajó sarkait támpillérek erősítik (a hajó DNy-i és ÉNy-i sarkait átlós támpillérek támasztják). A szentélyt a D-i falban kialakított 2 enyhén csúcsíves, karéjos lezárású, keskeny, kifelé-befelé tölcséres kiképzésű ablak, míg a hajót ugyancsak D felől lapos ívvel lezárt 3 ablak világítja meg (Az ablakok karéjos lezárását a tégla megfaragásával formázták meg). A templomba a bejárást a Ny-i oldalon elhelyezett csúcsíves, bélletes ajtó biztosítja (A kapu bélletének profilja: élszedés, lemez, élszedés). A szentély É-i oldalához kapcsolódó sekrestyéről megállapítható, hogy azt később emelték. A szentélybelső felől jól megfigyelhető a korábbi, elfalazott sekrestye ajtó nyílása. A belsőt egységes, öntött kőlapos padló borítja. A templom tetőszerkezetét 1981-ben újították meg.

Az 1982-ben, Lukács Zsuzsa vezette régészeti feltárás és falkutatás az alábbi eredményeket hozta: A templom K-Ny-i tengelyében húzott kutatóárok (1. sz.) a hajó Ny-i végében egy téglából falazott, barokk kori sírkamrát hozott a felszínre, amelyet aszimmetrikus dongával fedtek le. A sírkamrában 2 váz feküdt, igen erősen bolygatott helyzetben, melléklet nélkül (A sírkamrát az öntött, kőlapos padló lefektetése előtt, a 20. század első éveiben rabolták ki). A sírkamra méretei: 245 x 157 cm, 105 cm mély. Téglaméretek: 30,5-31 x 14-14,5 x 5,8-6,2 cm. A szentélyben az alapozási mélység -143 cm, a hajó Ny-i falánál -178 cm. Az alapozásban lévő téglák és a felmenő falban felhasznált téglák között méretei között jelentős 2-3 cm-es különbségek voltak (az előbbi méretei: 26-28 x 13-14 x 3,5-4 cm).

A szentélyben húzott É-D irányú kutatóárok (2. sz.) segítségével az elfalazott sekrestyeajtó mészkőből faragott küszöbkövét (27 x 30 cm) -42 cm mélységben bontottuk ki. Az 58-60 cm mélységben húzódó középkori járószint a küszöbkő alsó negyedéhez illeszkedik. Itt is megfigyelhető volt, hogy az alapozáshoz kisebb méretű téglákat (? x 11-13 x 3,5 cm) használtak. A küszöbkő É-i oldalához épített, erősen megrongálódott, téglából kiképzett lépcső csak a téglafelületen mutatkozó habarcs-nyomok segítségével volt rekonstruálható. A lépcső szélessége 48 cm, magassága 22 cm. A küszöbkő alsó negyedének vonalába futó középkori járószint - sározott, döngölt padló - nem vízszintes, hanem K-i irányban enyhén lejt. 

A szentélyben feltárt oltárok közül a középkori oltárt (mérete: 210 x 170 cm) a barokk helyreállításkor részben elbontották. Az oltár K-i végének 40-45 cm hosszú szakaszát felhasználva egy új (barokk kori) oltárt képeztek ki (mérete: 220 x 130 cm). Az öntött terazzó padlóra, a középkori járószintre - a szentély falán a középkori vakolat ugyanis eddig tart - helyezett középkori oltár tégláit habarcsba rakták, míg a barokk oltár tégláit a sima, barna földbe helyezték el. A barokk oltár tégláit borító fehér meszelés csak a felső, a járószint magasságában fekvő téglasorig volt meg. A barokk oltár téglaméretei: 29-32 x 12-14 x 6,5-7 cm, azaz az építéséhez középkori téglákat használtak fel. A terazzó padlót csupán az oltár mögötti területen tárhattuk fel, az oltár előtti részét sírgödrök ásásával semmisítették meg; a templom nagyobbik részét sározott, döngölt agyagpadló fedte.

A hajó Ny-i végében az erősen letaposott járószint pontosan illeszkedik a felmenő fal síkjából 4 cm-re kiugró alapozáshoz. Tehát a letaposott, középkorinak meghatározott járószintet még a 18. századi helyreállítás során is használták. A járószint alatt egy 50-85 cm vastag szürkésbarna kevert réteg volt (benne a középkori keresztelő-medence töredéke), majd ez alatt egy 35-50 cm vastag barna agyagos réteg, benne szórványosan embercsontokkal. Ez az egész terület alapos átforgatását jelzi a barokk kori újjáépítés során, amikor a középkori temetkezéseket részben megbolygatták, részben megsemmisítették. E "sírföld"-nek nevezhető réteg alatt a sárga, illetve barnás színű agyagos altalaj volt megfigyelhető. A kutatóárok tanúsága szerint a középkori járószintet mind hajóban, mind pedig a szentélyben, ugyanazon magasságban alakították ki. A 3. sz. kutatóárokkal a sekrestye két, É-D-i falának az alapozását tártuk fel. A már korábban, a 2. sz. kutatóárokkal megtalált É-i sekrestyefal-alapozás ismeretében a középkori sekrestye alapterülete 280 x 325, illetve 390 cm. Ugyanis a sekrestye K-i fala enyhén kifelé tart, nem merőleges a szentély falára. A sekrestye falak szélessége 72-74. cm. A tégláinak méretei: 26-28 x 13-14 x 3,5-4 cm, ami megegyezik a hajó és a szentély alapozásában elhelyezett téglák méreteivel. Az alapozás alja a sekrestye járószintjétől 55 cm-es mélységben húzódik. A sekrestye K-i és Ny-i falának alapozása nem áll kötésben a szentély alapozásával, ugyanakkor a felmenőrészen a falak már szorosan egymáshoz kötöttek. A felmenő falazat téglaméretei: 30-32 x 14-14,5 x 7-10 cm.

A sekrestye körüli járószint nagyjából a belső járószinttel egyezik. A sekrestye teljes területének feltárásával megállapíthattuk, hogy a 19. század 2. felében épült új sekrestye (mérete: 310 x 325 cm) K-i fala 1,08 m-rel nyugatabbra húzódott, mint a középkori fal. 
A hajó DK-i sarkában ásott kutatóárokkal (4. sz.) 35 cm mélységben egy 125 x 80 cm méretű, téglából épített oltár-alapozás maradványa került elő, amelynek alapozása -98 cm-en volt. Az alapozás É-i oldala előtt kötésben álló téglasávot bontottunk ki, amely talán az oltár előtt kialakított lépcső maradványa. A téglák mérete: 33 x 14 x 5,8 cm, megegyeznek a felmenő fal tégláinak méreteivel. Az oltártól Ny-ra, 1,5 m-re a D-i falban egy csúcsíves lezárású befalazott ampolna-tartó fülke helyezkedik el, amelyet kibontottunk (magassága: 33, vállmagassága: 16, mélysége 18 cm). Az oltárt minden bizonnyal a 18. század végére meghatározott helyreállítás során bontották el, amikor a belsőt 55-70 cm-rel feltöltötték. A falkutatás során megállapítottuk, hogy a D-i - egységes, igen kevés javítást, átalakítást mutató - homlokzatot a hajó Ny-i és K-i sarkain egységes, lépcsős támpillér támasztja. Hasonló módon a szentély DK-i sarkát szintén. Megfigyelhettük, hogy a hajó támpilléreinek mind az alapozását, mind a felmenő falazatát bekötötték a hajó falába, velük szemben a szentély támpillérénél csupán a járószint feletti (felmenő) rész épült szerves egységbe a hajó falával. Ma már a hajó DK-i támpillére mellett a szentély DNy-i sarkát támasztó pillér sem őrzi eredeti formáját, mivel csak a tám visszabontott, rövid csonka volt megfigyelhető. Bizonyos, hogy a 18. századi helyreállítás alkalmával bontották el, amikor az elpusztult szentélyboltozat miatt arra statikai okokból nem volt szükség. Az is vélelmezhető, hogy állapotuk ekkor már igen leromlott lehetett. A szentély D-i támpillérét szintén ekkor tüntették el, a felmenő falon megfigyelhető a visszabontott csonkja. A szokásos építési eljárással szemben - amikor a hajó és a szentély csatlakozásánál egy támpillért építenek, amely pillér egyaránt támasztja a hajót és a szentélyt - Paposon egy-egy támot építettek, melyek a hajó és a szentély sarkát erősítették. Figyelembe véve korábbi megállapításunkat, miszerint a hajó és a szentély támpilléreinek eltérő a bekötése, úgy tűnik, hogy eredetileg nem állt az építtetők szándékában a szentély DNy-i sarkát pillérrel erősíteni. Az építkezés első fázisában csak a tervezett pillérek alapozása készült el. Viszont a szentély beboltozása szükségessé tette a szentély Ny-i sarkainak a megerősítését. Ily módon - a falak felhúzásával párhuzamosan - a szentélynél megépítették a DNy-i, illetve az ÉNy-i támot. Ez utóbbi egyúttal a sekrestye Ny-i fala. Az egymás mellé épített támokat a felmenő részen már együtt képezték ki, azokat egybekötötték, így egy vaskos, 150 cm széles pillér alakult ki szemben a többiek 68-75 cm-es vastagságával. Az is elképzelhető, hogy az alapozás során hibásan helyezték el a támpilléreket. Ezért utólag kényszerültek korrigálni e hibát oly módon, hogy a szentély Ny-i sarkait egy-egy pillérrel erősítették meg.
 

A támpillérek közül a szentély DK-i pillére javított. Az erősen visszabontott (kb. 30-50 cm-es csonkot hagyva) eredeti pillért - annak méretei nyomán - újra falazták, részben középkori téglák felhasználásával. Néhány tégla mérete azonban eltér: 30-31 x 16-17 x 7-7,5 cm. Az átlós, valamint a hajó K-i sarkát támasztó pillérek eredeti formájukban maradtak ránk. Ez utóbbi K-i oldalának felületén megfigyelhettük a kapcsolódó, vele egybeépült, később elbontott, a szentély Ny-i sarkát erősítő pillér lefaragott csonkjának maradványait.
A D-i homlokzat téglaméretei: 29,4-30,6 x 17,5-19 x 8,2-9 cm. Az alapozásban lévő téglák méretei: 29 x 14 x 5 cm. A hajó K-i végén egy másfél méteres szakaszon, valamint a szentélyen megfigyelhettük a fal síkjával tompaszöget lezáró - a fal síkjából 10 cm-rel kiugró - 3-4 sor téglából kiképzett lábazati párkányt, amelyet a téglák megfaragásával alakítottak ki. A 20. század elején a templom egészén körbefutó lábazat nagy részét levésték, s azt cement felhasználásával újra falazták.

A hajó D-i homlokzatát 3, lapos ívvel lezárt ablak töri át. Az egykor keskeny, kifelé-befelé tölcséres, félkörív záródású ablakokat a 18. századtól kezdve megváltoztatták. A 18. században a középsőnél az élére állított téglákból álló kiképzett áthidalás külső felét kicserélték, megtartván a vállindításokat, valamint az utána következő néhány téglát is. A középkori kávákat megtartották. A kicserélt záradék kötőhabarcsa szürke, aprószemcsés, ugyanúgy, mint a szentély DK-i támpillér javításának a habarcsa. Az új lezárás enyhén lapos ívű.
A hajó két szélső ablakát a 19. század folyamán változtatták meg. Az ablakok záródását kívül-belül kicserélték - kivéve a vállindítások első 2-3 tégláját - s helyette a középsővel megegyező lapos ívvel zárták le. Az ablakok káváját erősen megfaragták, könyöklőit 5-10 cm-rel lejjebb képezték ki. E javítás habarcsa csak árnyalatokban tér el a 18. századi javítás habarcsától. Az ablakok tokhornyát belül képezték ki. Ugyanakkor hasonlóképp módosították a szentély DNy-i ablakát is.
A szentély eredeti, kifelé-befelé tölcséres, félköríves DK-i ablaka karéjos lezárását a tégla megfaragásával alakították ki. A 18. századi helyreállítás során (vagy a 19. sz. elején) az ablakot elfalazták. Ebből került ki az a néhány profilos kő, amelyek a középkori Ny-i kapu keretköveinek tarthatók.

A templom falkoronáját kb. 30-50 cm szélességben visszabontották. A szentélyen és a hajón számos helyen sikerült megfigyelni a falat borító eredeti, vékony, fehér meszelésű vakolatot.
A Ny-i homlokzaton a DNy-i és ÉNy-i sarkokat erősítő átlós támpillérek középkori formájukat őrzik. A falkoronát a 18. században a délihez hasonló módon kijavították. A mai oromzat feltehetően a 18. sz. végén készült, 1808-ban javították, erre az oromfal közepén lévő - eredetileg a fedélszékbe nyíló, kettős áthidalással lezárt - téglalap alakú, befalazott ablakon olvasható évszám utal. A 18. sz. végi helyreállítás során megemelt belső járószint miatt a középkori ajtónyílás használhatatlanná vált. Újat alakítottak ki, amelynek küszöbkövét értelemszerűen magasabbra emelték. Pontos helyét és formáját nem ismerjük, mert a mai, megnagyobbított kapu azt megsemmisítette. Az eredeti, középkori - szintén csúcsíves - kapu profilja: élszedés, horony, kifelé félköríves tag, végül lemez, lemez. Az is elképzelhető, hogy a középkori keretköveket a 18. sz.-i nyílás kiképzésekor felhasználták, és azokat csak később, a 19-20. sz. fordulóján épült mai kapu elhelyezésekor falazták be a szentély ablakába.

A mai, csúcsíves lezárású kapu kialakításakor az É-ra eső középkori falszövetet erősen visszabontották, a D-i oldalon viszont csak erős lefaragás figyelhető meg. A kapu belső és külső áthidalója nem középkori. A csúcsíves lezárású ajtó profilját tégla és habarcs felhasználásával képzeték ki. Ez utóbbi anyaga közel áll a hajó D-i, két szélső ablaka kötőanyagához, attól csak árnyalatban tér el.
A templomhajó É-i egységes homlokzatán csak a falkorona magasságában figyelhető meg egy keskeny, utólagos javítás. A szentély és a hajó csatlakozásánál ugyanaz a jelenség fordul elő, mint amit a D-i hajófalnál leírtunk. Az enyhén csúcsíves lezárású, kőkeret nélküli sekrestyeajtót téglából falazták (Belső sz.: 75 cm, külső sz.: 117 cm, vállmagasság 110 cm, teljes magasság 130 cm). A 30 cm vastag küszöbkő eredeti helyén, a sekrestyének a maitól 60 cm-rel mélyebb eredeti járószintjére két fokkal tagolt lépcső vezetett. A sekrestye járószintjétől számított 244 cm magasságban kibontottuk a 40 cm széles, ék alakban bevésett egykori dongaboltozat vállát. Megállapítható volt, hogy a sekrestye és ajtónyílása egykorú a templomépülettel. A középkori sekrestyét még a reformáció idején bonthatták el. A 18. században helyette újat képeztek ki, amelynek járószintje 64 cm-rel magasabban volt. A középkori nyílást részben elfalazták, záródását elbontották. A kapu tengelyében kialakított téglalap alakú, egyenes lezárású, új fatokos nyílás 224 x 76 cm.
A K-i homlokzat teljes egészében egységes, csupán a falkorona magasságában látható egy keskeny javítás. A homlokzatot nyílás nem töri át.
A templombelsőben, a szentélyben, annak É-i falán kibontottuk a csúcsíves - 2 tégla összeillesztésével kialakított - szentségtartó fülkét (magassága: 59, vállmagassága: 36, szélessége: 32, mélysége: 38 cm), valamint a D-i falban a szintén csúcsíves lezárású ülőfülkét (magassága: 104, vállmagassága: 61, szélessége: 100, mélysége 32 cm). A szentélyt téglaboltozattal fedték le, amelynek rendszerét nem ismerjük (A boltvállak nagyjából az ablak könyöklők magasságában záródtak). Megfigyelhettük, hogy a boltozat építésekor romenádot használtak fel, amelyet a válltól kezdve a falba vésett horonyba ültettek be. Nem tudjuk biztosan megállapítani, hogy a boltozatot téglabordákkal vagy azok nélkül építették meg (Két olyan töredék került elő, amelyek alapján esetleg téglabordás változatra gondolhatunk). A szentély leszakadt boltozatának ívmezőit pontosan keretezi a középkori vékony vakolat, amelyet fehér meszeléssel láttak el, s ezen még további 2 meszelés volt. A szentély K-i és ÉK-i falán freskó töredékei is előkerültek, amelyen a beázás miatt tönkrement alakos ábrázolás már kivehetetlen volt.
A hajóban az ablakok könyöklőinek magasságában - de a középkorinál (erre a középkori ablak alatt úgy 60 cm-rel két, 20 x 15 cm keresztmetszetű, egymástól 175 cm-re fekvő gerendafészek utalna) magasabban - új karzatot alakítottak ki 1821 után, de még 19. sz. végi javítások előtt. Ez utóbbi alkalmával a karzatot a hajó DNy-i ablaka könyöklőjének magasságában elhelyezett vízszintes gerendával erősítették meg. A hajó É-i falán, kb. 1,9 m magasságban pedig szoborfülkét alakítottak ki.1
1985-ben a szentély K-i és D-i oldalán Németh Péter irányítása alatt a templom körüli, többrétegű temető 56 sírja és egy Árpád-kori kemence került feltárásra. A sírok némelyikében 15-16. századra utaló mellékleteket (koporsóhoz tartózó vaskapocs, gyöngyök /15. sír/; patkószerű csizmasarok, a fejnél hajtű /20. sír/; bronztű /31. sír/) tártunk fel. Azonban a 11. sír s-végű hajkarikája üvegpaszta gyöngyökkel arra utal, hogy a jelenlegi téglatemplomot megelőzően fatemplomban zajlott az itteniek hitélete.2

* * *
A település neve beszélő név: arra utal, hogy a falunak feltűnésekor papja volt, ami korai, talán 11. századi eredetre utal. A paposi r.k. templomra egyetlen középkori adatot ismerünk: János papja 1317 körül a Kaplony nembeli Vetési Mihály fia: Illés bán özvegyének végrendeleti tanúja Szatmáron. Maga a falu 1320-ban tűnik fel idevaló nemesek, Miklós fiai: Csépán és Iván, valamint Sándor fia: Sándor nevében, akikről más forrásokból tudjuk, hogy Kaplony nembeliek, s az előbbiek a Barabási, az utóbbi a Tákosi (mindkettő Bereg m.) család tagjai voltak. Az ő leszármazottaik birtokolták a falut a 15. század elejéig, amikor a Barabásiak része hűtlenség miatt a Perényieké lett, a falu negyed része pedig Tákosi Sándor unokái és dédunokája kezére került.3
 
Mindebből kitűnik, hogy Papos egy periódusú középkori temploma a 14. század első harmadában épült, egy fatemplom helyén. A reformátusok birtokolták 1696-ban, akik azt - romos állapota miatt - a 18. század elején odahagyták. Az új, Felvidékről hozott telepesek miatt 1745-ben rövid időre plébánia működött Paposon, a templomot tehát ismét használatba vették. Azonban 1767-ben Eszterházy Károly egri püspöknek utasítani kellett a vállaji plébánost - akihez a paposi filia tartozott - hogy az elhagyott paposi templom elé keresztet állítson, renováltassa a templomot, egyelőre a szentély fölé szereltessen tetőt, hogy néha misézni lehessen benne. 1787-ben a helytartótanács elrendelte a régi plébániatemplom helyreállítását, s előírásnak megfelelő paplak építését. 1804 óta működik helyi lelkészség, amelyet 1822-ben plébániává szerveztek.4 1808-ban kisebb javításra került sor, amelyet az oromfalon lévő, ekkor elfalazott kerek ablakban olvasható évszám erősít meg. 1821-ben a templombelsőt kimeszelték. Ezt onnan tudjuk, hogy a meszelést a diadalív felső részén, a falkorona magasságában egy 10 cm széles, rózsaszínű szalag keretezi, amelyen az 1821-es évszám olvasható. Megállapítható volt, hogy a 18. századtól nem történt az egész templomot átfogó nagyobb helyreállítás, csak az egyházközség szűkös anyagi helyzetét figyelembe vevő, egy-egy kisebb területre, vagy feladatra koncentráló, s azt megoldó javítások láncolata. A középkori templom 1941-ig működött Isten házaként, akkor szomszédságában új templomot emeltek a hívek. A régi, középkori épület a plébánia raktárhelyisége volt a közelmúltig, amikor is Szabolcs-Szatmár megye tanácsa megvásárolta a mátészalkai r.k. egyháztól, amelynek Papos ekkor már ismét filiája volt. Az épületet Oltai Péter (OMF) tervei alapján, a megyei tanács, illetve önkormányzat költségén állították helyre. 1997 óta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítóhelye.
 

†Lukács Zsuzsanna - Németh Péter
 
 
 
 
Fotógaléria
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz